A szív próbája

Ma nem is keresett....baszott rám, rendben, fiú fut a lány után, de ma különösképpen le sem szart...nem azért, de nehogy már mindig én szaladgáljak, éreztesse már velem, hogy fontos vagyok a számára, és legalább csörögjön rám, hogy merre vagyok, találkozzunk, stb. De semmi, meg sem rezdült a telefon, semmi...még egy szaros kis sms-t sem volt képes írni, hogy "mi a fasz van veled, gyerek???"

Most erre mit mondhatnék, vagy mit gondolhatnék??? Logikus, azt hogy szarik rám...hiába mondja nekem, hogy egyfolytában rám gondol, ha egyszerűen nem képes keresni, vagy nem is akar keresni.

Nem tudom, mi a francot akar tőlem...mikor valami baj van, egyből legyek mellette, mikor meg nincs gond, akkor el van nélkülem is...hát tegye, bazdmeg, kezd már kurvára elegem lenni abból, hogy én szeretem, de ő meg semmit nem mutat abból a kurva nagy szerelméből...játszik velem, vagy egyszerűen megunta a pofám, vagy csak tényleg akkor vagyok fontos, ha valami gondja van, és megpróbálhatom megoldani...akkor benyúlunk a farzsebbe, és előhúzzuk Sanyikát...máskor meg ott az állítólag ex-pasija, akivel meg jókat röhög a hülye gyereken, vagy máskor jó a szamár is...komolyan, helyébe a pofámról lesülne a bőr, de úgy néz ki, neki nem okoz gondot...játszik...és jól játszik...egy darabig...

Nem tudom már, ez lehet csak egy játék???? Én egy lelki szemetesláda lennék számára, miközben ő tisztában van az érzéseimmel...nem igaz, hogy nem képes cselekedni semmit! Egész 7végén nem beszéltünk, se telefon, se msn, én küldtem neki sms-t tegnap este, hogy hol van, merre, ha nem tudunk beszélni, akkor jó éjt...erre semmi válasz...legyen a családjával, rendben, de legalább méltatna arra, hogy ír egy szájbarúgott sms-t, hogy jól vagyok, ne aggódj...de semmi.

Ez az út a pokolba verzió egyre inkább átjárja a eszem, szívem...voltam már szerelmes, de az még csak ilyen gyerekszerelem volt, nem is fordult teljesen komolyra...aztán mikor végre találok egy lányt, akivel komolyra is fordulhatna, kibaszik velem a kurva élet...öcsém, nem értem, téééényleg...ha legalább megmondaná valaki, hogy igen, megérdemlem, akkor azt mondom, oké....de hogy én semmi rosszat nem tettem neki, vagy másnak, és mégis így lapátolja a szart a Sors a pofámba, kicsit kezdek most már az örület határa felé húzni...nevezzetek gyengének, meg siránkozónak, meg nem tom, de ez engem akkor is kiakaszt...és hogy miért csinálom????

Annyira egyszerű a válasz erre...mert szeretem...ezen nincs mit vitatni, elszáll a józan ész, cselekszik a szív, kész. És a szív az, ami a őrület határára visz...ez az egész tényleg csak egy út a pokolba, az érzelmek poklába...vagy még mindig van remény????

Akárhogy is van, végigjárom...és ha vesztek, elmondhatom, hogy megjártam a poklot, és megpróbáltam mindent, hogy nyerjek...ha nyerek, akkor is...de akkor nyertem!!! Ennyire egyszerű az egész, ennyire világos a helyzet!...Az idegrendszer pedig lassan beáll kóma fokozatba, bezombulok, aztán ennyi!

Legalább a végén elmondhatom, hogy én távoztam emelt fővel, mert ha átver és becsap, akkor biztos lehet benne, hogy egy életre lehajtott fejjel kell majd tennie a dolgait...legyen akármilyen büszke, vagy erős, céltudatos...így játszani egy ember érzéseivel, vágyaival, gondolataival...

A saját érdekében remélem, hogy igaz szerelmet érez, és igazat beszél...ha megint átver, ezúttal nem leszek az elnéző típus...ezúttal megtudja, milyen is az a pokol, melyben én járkálok, nap mint nap, percről percre...

Nos...eltelt egy pár hónap....annyi bizonyos...de hogy sehova sem jut ez az egész dolog, ami most történik, az már egyenesen fáj. Augusztus elején ér a meglepő dolog: bejelenti, hogy végzett a barátjával, de anyagi gondok miatt kénytelen nála lakni, mert nem tud albérletet fizetni a főiskola tandíja mellett. Túl sok...Nem azért mondom, de ilyenkor egy épeszű ember nem nagyon hiszi el ezt a dolgot. Mindegy, ezek szerint én már bekattantam...Szeptember, hurrá, kezdődik a fősuli, ismét együtt...első két hét fantasztikus időket élünk meg, nagyon jól érezzük magunkat. Aztán kezd lefelé szárnyalni nála ez az állítólagos szerelem...kérdezem tőle, mi a baj, meg miért viselkedik így velem, válasz: "Ne haragudjak, lehet túlságosan bratyizósra fogtam..."...szerintem el tudjátok képzelni, milyen fejet vágtam akkor...szóval most ott tart ez az egész, hogy neki időre van szüksége...de könyörgöm, milyen időre?...Rendben van, én értem, 4 éves kapcsolatból lépett ki, okés...hosszú idő, megszokás, blabla....de hogy akarja velem elkezdeni?....úgy, hogy a volt barátjánál lakik? Közben velem van?....Nevetséges...(és ugye ráadásul lehet nem is igaz az egész...)...Úgysem fog tudni úgymond "átállni" rám, ha mindennap ott van vele, meg mindennap látja, nekem ne mondja meg senki, hogy ha előjön benne a megszokás érzése, akkor nem megy oda hozzá, stb....Ez így nagyon nehezen kivételezhető, szerintem...Egyre inkább úgy érzem, hogy nem más ez számomra, csak egy út a pokolba.....

Sziasztok, Sanyi vagyok!Nem éppen az a blogírós típus vagyok, de most már kénytelen vagyok kiadni magamból bizonyos dolgokat...Hát most mondhatnám azt, hogy milyen ember is vagyok, blablabla...de felesleges, úgyis minden most fog teljesen megváltozni körülöttem. Lassan egy éve beleszerettem valakibe, aki már egy 4 éves párkapcsolatban él...tegyük hozzá, hogy már zátonyra futott kapcsolatban. Megszokás uralkodik köztük, köztünk pedig a szerelem. Tény és való, hogy nem volt éppen a legetikusabb lépés egy olyan lányba beleszeretni, aki már foglalt. Ezt aláírom...valami mégis azt súgta, hogy nekem kell ő, valami nem engedett nemet mondani...és ami talán a legfontosabb...nála sem...most már, hogy lassan egy éve tart ez az állapot, hát hogyis mondjam...sokszor próbáltuk már azt, hogy oké, kész, vége...egyszer sem sikerült...olyan erős kötelék alakult ki, melyre egyikünk sem számított...lassan már ez túlnő a szerelmen is, valami olyasmi ez, amit nem lehet leírni, nem lehet elmagyarázni, csak az tudja felfogni igazán, aki érzi ezt. Vagyis én és az illető lány. Ő a bizonytalanságra hagyatkozik, ezért nem képes feladni a mostani kapcsolatát, nem képes cselekedni, de szerintem ez azért már nevetséges...nem tudom, milyen bizonyítékot akar, de lassan önmagában kellene eldöntenie, hogy hogyan tovább...nem bír eldobni magától, mert megszakad a szíve, de esélyt sem akar adni...nem tudom, meddig tart eme idegörlő állapot, de lassan el kellene kezdenie gondolkodni, hogy a megszokottság mellett dönt, vagy a szerelem mellett. De ő tudja...